fejlec

2011. június 21., kedd

Június 11. SurfSafe InternetCafe IV.

Kedves Mindenki!

Először is elnézést a késésért, ennek több különböző oka is volt, de most szabadkozás helyett pótoljuk inkább elmaradásunkat.

Felmerült, hogy az információ amit egy-egy alkalmon nyújtunk nem elég számotokra.

Ellentétben az iskolával mi úgy gondoljuk, hogy ha játékokon keresztül jut el hozzátok, gyakorlati tapasztalataitok vannak, könnyebben fogjátok hasznosítani, mintha ledarálnánk nektek, hogy mit és hogyan, illetve mit ne és soha.:) Ezen kívül itt az oldalon minden szükséges plusz információ fent van írott formában. Aki kíváncsi olvassa el! :))

Az utolsó biztonságos internettel foglalkozó „elméleti” alkalmon két téma került közös feldolgozásra:

  1. internet és szerzői jogok : Az „oxford-i vita” stílusában és formájában tárgyaltuk meg a „kalózkodás” kérdését. Két csoportban gyűjtöttetek össze számos érvet a „kalózkodás” mellett illetve ellene. A prezentációk után végül a közösség döntött és a bíró (Elemér) mondta ki a végső szót. Az a csapat nyerte a vitát, akik a kalózkodás ellen és jogtisztaság mellett érvelt. De természetesen gratulálunk mindkét csapatnak, mert nagyon érdekes és erős érveket hoztatok fel mindannyian saját témátok mellett.
    A szerzői jogok a szellemi tulajdont védik, azon belül is a művészeti alkotásokat és alkotókat. Pl. ilyen védelem alatt állnak a zenék, szövegek, képek, szoftverek, stb. Mivel az internet globális, behálózza az egész világot és az életünket, szinte lehetetlen szabályozni azt, hogy milyen tartalom kerül fel. Ezért van az, hogy másodpercek alatt hozzá lehet jutni bármilyen zenéhez, filmhez, szöveghez, stb.
    A törvények elég részletesen szabályozzák, hogy mit szabad és mit nem.

    Szabad:
  • internet oldalakat megnézni, képeket nézegetni, a hozzájuk kapcsolódó zenéket meghallgatni, filmeket megnézni
  • belinkelni ezeket pl. közösségi oldalon
  • szabadon letölthető programokat használni pl: linux oprációs rendszer és egyéb ingyenesen használható szoftverek (amit én is használok, hogy írjak nektek ilyeneket:))
    Nem szabad:
  • mások alkotásait, internet oldalait, szövegeit, zenéit, filmjeit tartósan a számítógépen, vagy lemezen, stb tárolni, kinyomtatni
  • ezeket saját tulajdonként feltüntetni, vagy magunkat szerzőként megjelölni
  • a létrehozott alkotásokat nem szabad megváltoztatni sem, belenyúlni, befolyásolni stb.
    Ha erről még szeretnétek többet olvasni, megtehetitek itt: http://gszegedi.freeweb.hu/inetcprght.html
  1. munkavállalás + önéletrajz : a munkáról beszélgettünk, azon belül pedig magáról a munkavállalásról, a munkakeresés eszközeiről és végül a különböző önéletrajztípusokról.
    Fontos, hogy munkát 15 – 16 év között csak írásos szülői beleegyezéssel és iskolai szünetekben részmunkaidőben (napi 4 vagy 6 órában) vállalhattok. 16 év felett már nem szükséges a szülői engedély, de nem lehet túlórázni vagy éjszaka dolgozni.
    Itt több infót is találtok erről:
    A munkakeresés nagyon fontos alapeszköze az önéletrajz, ami nélkül manapság már nem igazán lehet komoly munkát kapni. Három önéletrajztípusról kerestetek információkat a neten kiscsoportokban, amit aztán be is mutattatok a többieknek.
    Az önéletrajztípusok, amikről beszélgettünk:
    időrendi önéletrajzEnnek a lényege, hogy a különböző végzettségeidet és eddigi munkáidat úgy mutatod be, hogy az időben hozzánk legközelebb esőtől haladsz a legrégebbi felé. Minden képzési intézményt és munkahelyet meg kell említeni, nem előnyös ha „lyukak” maradnak az önéletrajzban. (Mivel célszerű az 1 oldal terjedelmet nem meghaladni, minél öregebb vagy annál kevésbé kell visszamenni az időben, vagyis elég az utolsó három munkahely van feltüntetve. Ha esetleg majd nem emlékszel, hogy hol és mennyit dolgoztál, vagy csak pár hónapot voltál egy helyen akkor inkább válaszd a funkcionális önéletrajzot!)
    funkcionális önéletrajzEbben a legfontosabb, hogy úgy mutasd be a képességeidet és tudásodat, hogy azok a megpályázandó álláshoz kapcsolódjanak és egy-egy képesség vagy munkatapasztalat köré csoportosítsd őket. Előnye, hogy jobban kiküszöbölhetőek a lyukas időszakok, viszont kicsit talán nehezebben áttekinthető mint az időrendi.
    Europass önéletrajzAz egész Európai Unióban elfogadott önéletrajz-formátum. Az Europass hivatalos weboldaldáról több nyelven is letölthető és ezzel a formátummal bármelyik európai országban lehet jelentkezni állásokra. Jellegét tekintve ez egy kicsit az időrendi és a funkcionális önéletrajz keveréke: itt is sorrendben említjük meg az iskoláinkat, eddigi munkahelyeinket, viszont a hangsúly a képességek és eddigi tapasztalatok bemutatásán van.
    Bővebb infó és letöltés:

Természetesen ezek mellett sok mindenről szerettük volna ha szó esik, de az idő nagyon szoros, nem fér bele minden.

A kimaradt témákról itt a blogon írunk nektek pár sort. Ezek a következők:

  1. online tárkereső oldalak (részlegesen érintettétek a chat szimulációval):
    Ezzel kapcsolatban inkább csak tippeket, javaslatokat tudunk adni -
  • közhely, de a veszély elkerülésének legjobb módja, ha nem az interneten keresel barátot, barátnőt, és úgy általában barátokat
  • ha mégis ezt tennéd, akkor olyan e-mail címmel regisztrálj, amit szívesen törölsz pl. ha zaklatni kezd valaki, vagy ha már nem akarsz többet online „társkeresni”
  • ha egyedi neved van, ne add ki, ne mond el csak ha már személyes kapcsolatod is van az illetővel, azért ne tedd mert ha közösségi oldalon regisztrálva vagy könnyen meg tudnak találni és akár pokollá is tehetik az életed (kapcsolódik a facebook privacy témához)
  • nem mindenki az akinek mondja magát, vagyis ne higgy el mindent, sokan nem valódi kapcsolatot keresnek csak unatkoznak, rengeteg ember él már nem működő kapcsolatban és keres magának ezen a módon titkos szeretőt, sokan eltitkolják valódi életkorukat, időnként valódi nemüket is, óvakodj attól, hogy kihasználjanak
  • ha személyes találkozásra kerül sor akkor nyilvános helyen legyen az, ahol több ember is tartózkodik, és gondolkodj el azon, hogyha az illető nem akar belemenni milyen hátsószándékai lehetnek
  • mielőtt azt gondolnád, hogy ugyan már, ez túlzott óvatosság....NEM, nem az! ( vannak személyes tapasztalataink)


  1. internetes álláskeresés, álláskereső portálok, mitől kamu egy hirdetés :

Az álláskeresésre szakosodott portáloknak számtalan formája van, egy párat felsorolunk nektek a teljesség igénye nélkül:

  • szakmai portálok (adott szakterület köré szerveződik, egy nem létező példa: építőipari álláskereső oldal, itt csak kőművesek, építésfelügyelők, ácsok, stb számára vannak meghirdetve állások)
  • foglalkoztatási forma szerinti portálok (ez azt jelenti hogy vannak olyan oldalak ahol csak diák munkák vannak, vannak olyan oldalak, ahol csak állami alkalmazottakat keresnek, stb)
  • gyűjtő oldalak (egyes internetoldalak összegyűjtik más internet oldalak hirdetéseit)
  • fejvadász cégek (azért jöttek létre hogy a munkahelyek számára pénzért dolgozókat keressenek, saját internetoldalaikon is hirdetnek, de a gyűjtő oldalakon is megtalálhatóak)
  • cégek állásportálja (egyes nagyobb cégeknek saját álláskereső portálja van ahol meghirdeti az éppen megüresedett álláshelyeket, ez lehet egy külön oldal, ahová regisztrálni kell, de lehet az adott cég, vagy pl áruház bemutatkozó oldalán a karrier menüpont alatt)
  • egyéb hirdető oldalak (több ilyen van, bárki adhat fel hirdetést rajta, így a cégek is szeretik használni, mivel ezek általában ingyenes hirdetési felületet biztosítanak)

Amire érdemes figyelni az internet álláskeresés során az maga a hirdetés szövege. Vannak bizonyos árulkodó jelek, amelyekből kiderülhet, hogy sunyiság vagy valódi cég, valódi foglalkoztatási szándékkal adta fel a hirdetést.

Sunyiságok:

Több oka is lehet, az egyik, hogy feketén akarnak foglalkoztatni. Ez azt jelenti, hogy nem kötnek veled munkaszerződést, nem fizetnek utánad adót, és „zsebbe” kapod a fizetésed. Elsősorban ezt azért érdemes elkerülni, mert kiszolgáltatott helyzetbe hoz, pl. ha beteg leszel nem engednek el betegszabadságra, sőt semmilyen szabadságra, és mivel nem fizetett utánad az államnak, nem vagy jogosult 18 év felett egészségügyi ellátásra, előfordulhat az is, hogy nem fizetik ki a munkabéred, és mindemellett nem csak a céget, de téged is megbüntethet az állam ha ilyen munkába belemész. Vagyis a legfontosabb, hogy mielőbb a kezedben legyen a munkába állás után a szerződésed! Ez diák munkára is vonatkozik! És sajnos még a szerződés sem ad tökéletes biztonságot, az APEH-nál le lehet ellenőrizni a céget.

A másik sunyiság, hogy az állást meghirdetik, mert az állam kötelezi a céget erre, de az állásra már meg van az az ember akit felvesznek.

ÉS még számtalan ok lehet...

Korrektség:

Minden szükséges információt tartalmaz a hirdetés, pl: hirdető pontos neve, pontos elérhetőségek, megfogalmazott elvárások, végzettségre vonatkozó kritériumok, munkakör pontos megnevezése és leírása, a fizetés módja, mert ugye nem mindegy hogy teljesítmény után fizetnek, vagy órabért kapsz, aztán még a munkaviszony időtartama, pár hónapra vesznek fel, vagy nem határozzák meg előre hogy meddig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése